Nemzetközi labdarúgás

Azonnali hatállyal megvált a Hertha Petry Zsolttól

Azonnali hatállyal megvált Petry Zsolt kapusedzőtől a német bajnokságban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapata az 54 éves szakembernek a Magyar Nemzetnek adott interjúban bevándorlással és az azonos neműek házasságával kapcsolatban tett kijelentései miatt.

A Hertha kedden közleményben jelentette be, hogy a klub vezetése nem tudott az interjúról, de a lap hétfői számában megjelent beszélgetés tartalmának megismerése után a kapusedző menesztése mellett döntött.

Hozzátették, elégedettek a kapusedző munkájával, nyilatkozata azonban nem illeszkedik a Hertha toleranciával és esélyegyenlőséggel kapcsolatos szellemiségéhez.

"A nyilatkozatban foglaltak semmilyen szempontból nem felelnek meg azoknak az értékeknek, amelyeket a Hertha BSC képvisel" – mondta Carsten Schmidt, a berlini egyesület igazgatóságának elnöke.

A klub az esettel kapcsolatban a honlapján megjegyzi: A Hertha BSC aláírta a sokszínűség chartáját és aktívan hirdeti az olyan értékeket, mint a sokszínűség és a tolerancia. Petry Zsoltnak pedig, mint a klub alkalmazottja, tiszteletben kellet volna tartania ezeket az irányelveket.

Petry Zsolt közleményben kért elnézést kijelentéseiért, ugyanakkor elfogadta a Hertha döntését.


"Hangsúlyozni szeretném, hogy nem vagyok homofób, sem migránsellenes. Sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatban tett nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól az emberektől, akik nálunk keresnek menedéket és akiket megsértettem" – írta Petry.

A kapusedzőként 2015 óta a berlini klubnál dolgozó szakember azt mondta a Magyar Nemzetnek, nem tudja megérteni, hogy "Európa hogyan tudott ilyen mélyre süllyedni, mint most." Petry Zsolt kritizálta a bevándorlással kapcsolatos európai politikát, és azt is kijelentette, nem érti, hogy a magyar válogatott és az RB Leipzig kapusa, Gulácsi Péter miért állt ki a homoszexuálisok jogai mellett.

A Dárdai Pál vezetőedző által irányított Hertha 27 forduló után a 14. helyen áll a Bundesligában, előnye kettő pont a már osztályozót jelentő, 16. helyezett Köln előtt.

Borítókép: Florian Pohl/City-Press via Getty Images